Korea kúltúrtörténete

Előszó

A többezeréves múltra visszatekintő koreai kultúra különleges helyet foglal el Ázsia történelmében. Az ázsiai kontinens Kínát és a japán szigetvilágot hídként összekötő félszigetén él a koreai nép. Egyedülálló kultúrája azonban – főleg az ország távoli volta és elzártsága miatt – kevésbé ismert Európában. Éppen ezért üdvözöljük nagy örömmel ezt a gazdag kiállítást, amely a koreai művészet sok fontos szakaszából és műfajából tár kiemelkedő emlékanyagot a magyar közönség elé.

E távol-keleti ország régészeti leletei és művészeti emlékei fontos tanulságokkal szolgálnak még a szakemberek számára is. Az egyik ilyen tanulság az, hogy a koreai nép nehéz történelmi körülmények között, és a sok idegen hatás ellenére is önálló nemzeti kultúrát hozott létre. Hosszú évszázadok során ez a kis ország számos nyugati – indiai, közép-ázsiai és kínai – kulturális hatást közvetített Japán felé. Ők maguk pedig a sok átvétel mellett is több területen alkotó módon fejlesztették kultúrájukat.

A legutóbbi időkig az újabb kőkorszakból származó régészeti leleteket tartották a koreai civilizáció legrégibb emlékeinek. Az 1960-as években azonban Korea északi tengerparti vidékén, Kulpori falunál a régebbi kőkorszak emlékei – a használat nyomait mutató pattintott kőbalták – is előkerültek. Az újabb kőkorszakból a benyomott díszítésű kerámia leletek mellett egy kis emberalakos agyagidol egy, agyagból mintázott kutyafej is fennmaradt. A bronzkorszakból jellegzetes bronz tőrök, nyéllyukas és csillag alakú balták ismertek. Egy disznó szobrocska a domesztikáció (a vadon élő állatok házhoz szoktatása) előrehaladására utal. A dolmenek (történelem előtti síremlék) és menhirek (kőoszlop a kőkorszakból) más ázsiai emlékekkel mutatnak hasonlóságot. A helyi fejlődés mellett az i.e. II.-I. évezredben jelentkező erős kínai hatás és a szkita-szibériai népekkel rokon életmódú, északról betelepedő mongoloid-tunguz törzsek által hozott új jelenségek hatottak a koreai kultúra fejlődésére.

Az első koreai állam a legendák szerint az I.e. III. évezred utolsó harmadában alakult meg. Viszont már történelmi adatok is igazolják a koreai Csoszon királyságot, melynek területét i.e. a II. század végén a kínai Han birodalom seregei foglalták el. Sőt kínai katonai és kereskedelmi kolóniák is alakultak itt. Az egyik ilyen kolónia központja a mai Pjongjang közelében volt. Az 1913-ban végzett régészeti ásatások során itt páratlanul gazdag anyag került elő: festett lakk dobozok, kosarak, bronz tükrök és ékszerek stb. Ezek a tárgyak a kínai kapcsolatok mellett már a koreai kultúra fejlődéséről is tanúskodnak.

Az i.e. I. század második felében, rabszolgatartó, majd később már korafeudális viszonyok között három királyság alakult ki: északon Kogurjo, délen Pekcse és Szilla királyság. A Három Király ság korának kultúrájára és művészetére vonatkozóan a Kogurjo és Pekcse sírok falfestményei alapján alkothatunk magunknak fogalmat. A Jalu folyó közelében feltárt, (ma kínai területre eső Tung-kouị sírokban) lovas vadászjelenet-ábrákat találtak. A vadászok felszerelése és íja a belső-ázsiai nomád népek felszerelésével, fegyverzetével mutat rokonságot. Hogy az ilyen kapcsolatoknak lehetett reális, történelmi alapja, számos III.–VII. századi régészeti lelet utal. A magyarországi avarkori övveretek egyes fajtáinak megfelelői például korabeli koreai király sírokból ismertek. De belső-ázsiai hatást mutatnak bizonyos nomád felszerelési tárgyak, sőt az arany koronák is. Kelet-Ázsia egyik leggazdagabb sírja a Kjon-dzsu mellett feltárt “Aranykoronás Sír”. Ennek arany, ezüst és bronz méltóságjelző övei is az északabbi lovas nomád népek rangjelző öveire emlékeztetnek.

A Tung-koui sírban táncosok képei, gazdag ornamentális részleletek, sőt a vallási elképzelésekre utaló csillagkép-, szellem-, és angyalábrázolások is fennmaradtak. A négy világtájat mitológikus állat alakok szimbolizálták, akárcsak a többi korabeli sírban.

Az egyik leggazdagabb falfestmény sorozatot tartalmazó sír, a IV. század közepéről való, anaki 3. számú sír falképeiből eredeti nagyságú másolatok vannak a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeumban. Ezeket az 1960-as években külön kiállításon mutatott be a múzeum. A kő lapokból épített hatalmas sírok falfestményei alapján jól rekonstruálható a korabeli életmód néhány jellemzője és a viselet.

Jelentős hatással volt az ország életére a IV.-V. század fordulóján éledő indiai eredetű buddhizmus és buddhista művészet. A legkorábbi buddhista emlékek közül néhány kis aranyozott Buddha és bódhiszattva szobrocska maradt fenn. A VI.-VIII. században a templomi építészet, buddhista szobrászat és festészet már igen magas fokon állt, és erős ösztönző hatással volt a japán buddhista művészet kialakulására. Több koreai származású mester neve is fennmaradt, akik munkálkodtak a korai japán buddhista templomok és kolostorok szobrainak, falfestményeinek létrehozásán. Az első bronz Buddha szobor is Pekcse államból került Japánba; a koreai király ajándékozta egy pusztító járvány elhárítására. 669-ben a déli Szilla állam egyesítette a koreai királyságokat, s két és fél évszázados uralına alatt jelentősen fejlődtek a művészetek.

A kor legszebb emlékei a VIII. század közepén épült Pulgukszai szentélyek és pagodák, valamint a Szokkuram barlangtemplom. Kelet-Ázsia egyik legszebb, legmonumentálisabb emléke ez a barlangtemplom. Azzá emelik csodálatos szobrai és domborművei.

A kitan, mongol és japán betörések ellen folytatott harcokkal teli Korjo-korszakban (918-1392), a korábbi idők nagy buddhista templom építkezéseivel szemben a palotaépítészet és a fényűző luxus tárgyak készítése került előtérbe. Ez volt egyuttal a koreai buddhista szobrászat utolsó nagy korszaka is.

Utána, a kínai konfucianizmus szerepének növekedésével párhuzamosan már a tusfestészet nagy fejlődése következett be.

Kulturális téren a könyvnyomtatás fejlődése volt rendkívül jelentős. A kínai írást i.u. 374-től hivatalosan használták Koreában. A Kogurjo korból lenvászonra írott szöveg töredékek maradtak fenn. A VIII. – IX. században már faducokat használtak a nyomtatáshoz. A XI. századból pedig már nyomtatott könyv is maradt fenn Koreában. A Tripitaka néven ismert nagy buddhista szöveggyűjteményt több mint nyolcvanezer faduccal nyomtatták a XI. században. Európát messze megelőzve a XIII. században már mozgatható fém betűket, pontosabban írásjegyeket is használtak a nyomtatáshoz. A kínai írást azonban csak egy szűk réteg ismerte. Igy csak a XV. század közepén kifejlesztett fonetikus nemzeti írás tette lehetővé, hogy az irodalom és más ismeretek szélesebb körben is elterjedhessenek.

A Korjo-korszak az iparművészet, elsősorban a zöldes árnyalatú, szeladonmázas kerámia révén vált világszerte ismertté. Ezt a kerámiafajtát kínai előképek után fejlesztették tovább a koreai mesterek. Számos új, harmonikus edény formával és díszítéssel gazdagítva az örökséget. A bekarcolt minta mellett jellemző még erre a kerámiára a különleges, berakott díszítés: a már megformált edény felületén kivájták a minta helyét, azután eltérő színű agyaggal kitöltötték. Jellemző szépségét azonban mégis a csodálatos zöldes- kékes- szürkés árnyalatú finom máz adta meg. A magas hőfokon égetett kőcserép, a XII. században érte el fejlődésének csúcspontját. Egyébként Koreában ebbe a korba nyúlik vissza a fehér porcelán készítése is.

A Li-korszak 1392–1910 élénk művészeti életéről tanúskodnak a XV. századból fennmaradt tusfestmények. Bár a kínai előképek (itt is fellelhetők), a koreai mesterek hamarosan önálló, jellegzetesen nemzeti stílust fejlesztettek ki. A korszak elején művészeti akadémiát alapítottak. Tagjai hivatásos festők voltak, akiknek feladata volt például az ősök portréinak megfestése. A klasszikus kínai festészet ideáljait követő irány mellett kialakult egy szabadabb irányzat is; az amatőr tudós-irodalmár festők főleg tájképeket, növény- és állat képeket festettek. A korszak elején élt még a buddhista festészet is. Egy későbbi nemzeti irányzat alkotásain gyakran szerepelnek a koreai nép életéből vett jelenetek, zsánerképek, a falu életét bemutató sorozatok.

A Li-korszak festői közül ki kell emelni a bambusz képeiről ismert Li Csongot (Sz. 1541); a madár képeiről híres Cso Szokot (sz. 1595). Pjon Szang-Bjok (működött a XVIII. szd, elején) leginkább kis állatokat, macskákat ábrázoló képeiről ismert. A tájképfestők közül Csong Szon (1676-1759) fantasztikusnak ható sziklás tájképei Korea legszebb hegyvidékeit varázsolja elénk. Nyugodt, kiegyensúlyozott tájképeiről ismert Sim Sza-Jong (1707-1770). Kim Hong-Do (sz. 1760) pedig költői ihletésű tájképei nyomán az egyik legismertebb koreai festőnek számít, bár alakos képeket is festett.

A Li-korszakban az iparművészet több ága is jelentősen továbbfejlődött. A kerámiaművességben a XV.-XVI. századtól a máz alatti kék festésű porcelánok elterjedése jellemző. A koreai kerámia egyébként erős hatással volt a tea edények stílusára Japánban. A XVII. század elején pedig a koreai keramikusoknak nagy szerep jutott az éledő japáni porcelángyártásban.

A többi iparművészeti ág közül ki kell emelni a lakkművességet. A koreai lakkmunkákat a meleg barnásvörös lakkozás és a jellegzetes gyöngyház berakás különbözteti meg a kínai és japán lakkoktól. Főleg kisméretű bútorokon, dobozokon, ládikákon alkalmazták. A szaruberakással való díszítése is elterjedt ezeknek a tárgyaknak.

A Kulturális Kapcsolatok Intézete szervezésében Budapestre érkezett kiállítás az eddigi leggazdagabb koreai kiállítás hazánkban. Történelmileg és a műfajokat tekintve is átfogó anyaga jól érzékelteti a koreai kultúra fejlődését, a koreai nép alkotókészségét.

Ferenczy László