Po szledam drevnih Izutur. Ot.Volgi do Tihogo okeana. Archeológiai Értesítő 1956.

Po szledam drevnih Izutur. Ot.Volgi do Tihogo okeana. Archeológiai Értesítő

A “Po szledam drevnih kultur” című sorozat a szovjet régészetnek a Szovjetunió területén élő népek régi történelme és kultúrája tanulmányozása terén elért eredményeit ismerteti összefoglalóan, közérthető és népszerű stílusban. E sorozat legújabb, harmadik kötete a Volgától a Csendes Óceánig, Szibériától a Pamirig terjedő hatalmas területen élő népek történelmének lapjait tárja fel.

A könyv legfőbb érdeme, hogy megismertet a Volgától keletre élő, korábban keveset tanulmányozott népek kialakulási folyamatával, régi kultúrájával és a legutóbbi régészeti expedíciók anyagának publikálása előtt a szakembert is tájékoztatja ezek eredményeiről. Sz. V. Kiszeljov előszava után tizenkét, munkáik nyomán hazánkban is jólismert szerző kilenc tanulmányban foglalja össze az egyes nagyobb területi egységek kutatása során elért eredményeket. Ennek kapcsán megismertetnek e területek népeinek történelmével és kultúrájával a legrégibb időktől kezdve egészen a mai lakosság kialakulásának folyamatáig bezárólag.

A Közép-Volga mentén végzett kutatásokról A. P. Szmirnov és N. Ja. Merpert számol be. A Volga egyik mellékfolyója közelében talált hajnalkövek és a felhalmozódott állatcsontok arra mutatnak, hogy e területen már az őskorban is lakott ember. Több más helyen is találtak az őskőkor acheuli és moustieri fokozatából származó kőeszközöket is. E leletek felfedezése által így megdöntötték azt a korábbi nézetet, hogy a Volga vidéke csak aránylag újabb időkben népesedett be. Kazan közelében egy neolitikus telephelyet, míg Szaratov és Sztálingrád között a gerenda-építményes sírok kultúrájához tartozó bronzkori településeket és kurgántemetkezéseket tártak fel. Számos ásatást végeztek az ananyinoi, pjanobori és gorodeci kultúrák területén is. Bolgari városban többek közt utcákat, házakat és egy 16. századi fürdő épületét tárták fel. A házakból előkerült, nem helyben készült tárgyak (kínai tükör és porcelán, iráni kerámika, mezopotámiai üveg) további adatokat szolgáltatnak arra nézve, hogy Bolgari milyen távoli kultúrákkal volt kapcsolatban. Az Alsó-Volga vidékén végzett kutatásokat E. I. Krupnov és I. V. Szinyicin ismerteti. A legutóbbi időkig eldöntetlen kérdés volt, hogy mikor jelent meg először az ember e területen. Így különös jelentősége van az 1951-ben Sztálingrád környékén felfedezett paleolitikus telephelynek, ahol sok állatcsontot (többek közt mammut- és bölénycsontokat) és moustieri típusú kovaeszközöket találtak. A későbbi feltárásokat vezető Sz. N. Zamjatnyin szerint ez az ősember legrégibb ismert telephelye az egész kelet-európai síkságon. Kutatásokat folytattak e területen a Volgán túli vidék benépesedésére, a szarmata törzsek, valamint a késői nomádok történetére vonatkozólag is. Érdekes a volga parti Szkatovka falunál, egy i. e. 3. évezredi sírból előkerült nyolccsöves pánsíp lelete; hasonló csontcsövecskéket találtak az Azóvi-tenger mellékén is, szintén 3. évezredi sírban.

Az ananyinoi kultúra kutatásának történetét A. V. Zbrujeva foglalja össze. Az eddigi eredmények alapján megállapítható, hogy a mai udmurtok a Káma és Vjatka közötti területen, a komi-permjákok pedig a Felső-Káma és a Vicsegda folyó vidékén alakultak ki, és őseik legalább is nagyobbrészt – az ananyinoiak voltak.

Az Uralon túli területen végzett kutatásokat A. Ja. Brjuszov ismerteti. Az eddig előkerült régészeti leletanyag, főleg a gorbunovoi és sigiri tőzegtelepek anyagának tanulmányozása alapján sikerült megcáfolni azt a korábbi nézetet, hogy a Szovjetunió európai részének északi területei nyugatról, Franciaország területéről népesedtek be. A Szovjetunió északi részét már az i. e. 5. évezredben egymással rokon törzsek lakták. A Közép-Uralon túli törzsek a jégtakaró északra húzódása után, a termelőeszközök fejlődése és a lakosság számának gyors emelkedése miatt, a vadász – halász életmód folytatásához szükséges nagyobb területek keresése közben húzódtak északra és így egészen a Baltikumig jutottak el.

Tanulmányozták továbbá az ősi urali fémbányászat kialakulásának történetét és az i. e. 2. évezred végén a déli steppékröl a Közép-Uralon túlra nyomult, állattenyésztő lakosság történetének kérdéseit is.

A nyugat-szibériai kutatásokról “Az ugor népek öshazájának keresése” cím alatt számol be V. N. Csernyecov és V. I. Mosinszkaja. E hatalmas területről igen sok régészeti anyag halmozódott fel az utóbbi 30 év alatt, kultúrájának kérdését azonban csak az Uszt-Poluj gorodiscse 1935-ben megkezdett feltárása tisztázta. Ezt a nagyjából az Ob torkolatától az Irtis beömléséig terjedő és időben az i. e. 1. évezredbe visszanyúló kultúrát erről a gorodiscséről is nevezték el, és a többi nyugatszibériai kultúrákkal való kapcsolatát is tisztázták. Megállapították, hogy az uszt-poluji és potcsevasi kultúra a Szovjetunió északi részén élő mai obi-ugorok őseinek kultúrája volt. Az eddigi régészeti adatok még nem elégségesek annak eldöntésére, hogy a magyarok ősei pontosan hol és mikor voltak az obi-ugorok őseinek közvetlen szomszédai, de feltételezik, hogy a magyarok ősei a baskiroktól délebbre laktak, és velük kapcsolják össze a Dél-Uralon túl a cseljabinszki kurgánokat és a Közép-Irtisnél a szargati és kokonovi típusú kurgánokat.

A dél-szibériai kutatások eredményeit L. A. Jevtjuhova ismerteti. A legújabb adatok arra mutatnak, hogy a Közép-Jeniszej völgyét már a felső paleolitikumban lakta az ember. A mai fizikai típusú lakosság kialakulása az i. e. 3-1. századokban kezdődött meg. Az Altáj-Szajáni expedíció (1936–38) főleg a tastik korszak és a jeniszeji kirgizek emlékeivel foglalkozott. Nagyrészt az ujbatszkij-csaataszi sírok anyaga és a halotti maszkok elemzése révén megállapították, hogy a korábbi europid lakosság helyén a tastik korszakban (i. e. 3. – i. u. 5. sz.) Hakaszia mai lakosságához hasonló új anthropológiai jellegű lakosság alakult ki. E terület Kínával való szoros kapcsolataira mutat több kínai tárgy előkerülése és az 1941-45 között Abakán város közelében feltárt kínai stílusú helytartói palota romjai is. A későbbi kirgiz temetkezési szokásokban jól megfigyelhető a tastikkori hagyományok folytatása. Érdekesek a Kopenszkij-Csaatasznál előkerült aranyedények, melyeken orkhon-jeniszeji írású török felirat, szasszanida iráni és T’ang-kori kínai motívumokra emlékeztető díszítés fordul elő.

P. Okladnyikov a Szovjetunió távolkeleti területein, főleg az Amurvidékén végzett régészeti kutatások eredményeit foglalja össze. A legfontosabb leleteket a paleolitikus obszidián eszközök képezik. Ezek erősen különböznek az európai paleolitikum obszidián eszközeitől, teljesen hasonlókat találtak viszont a Góbi sivatagban és Kelet-Mongóliában. Meglehetősen hasonló kőeszközöket fedeztek fel Alaszkában, Fairbanks közelében is. E leletek így az észak-amerikai kontinens Ázsiából való benépesedésének első tárgyi emlékanyagát képezhetik, minthogy a legutóbbi időkig Észak-Ázsia területéről nem kerültek elő a legrégibb alaszkai kőeszközökhöz hasonló tárgyak. A Csendes-óceán partvidéke és az Amur vidéke neolitikumára vonatkozólag a Szucsu-szigeten és a Tetjuhe folyónál feltárt települések szolgáltattak értékes adatokat, melyek arra mutatnak, hogy az Amur vidékének kapcsolatai e korban erősödtek Kínával, sőt Japánnal, Indonéziával és Óceániával is. A helyi kultúra további fejlődését mutatja a tengerparton feltárt kagylóhalmok leletanyaga: megjelent a földművelés, tökéletesebb kőeszközöket és agyagedényeket készítettek. Érdekes, hogy néhány kőeszközön jól látható, hogy készítőik közép-ázsiai, Bajkálon túli és dél-szibériai fémeszközöket (pl. bronzkori késeket és tőröket, karaszuk típusú fémeszközöket, szkíta jellegű akinakeseket) utánoztak. Az első fémtárgyak valószínűleg a Bajkál vidéki nagy fémbányákból jutottak el az Amurhoz és az Óceán partjához. Az i. e. 1. évezred végétől a kínai krónikák már részletes leírást adnak a távolkeleti népekről, melyek sokszor függő viszonyba kerültek a kínai udvartól. E korból az amuri korsós temetkezések szolgáltattak bő leletanyagot. A. N. Bernstam a pamiri és tien-sani expedíciók eredményeit ismerteti. A Maniszai (a mai Fergánai) hegygerincen, a 3000 méter magasan fekvő Szajmali Tasnál több mint 45 000 sziklarajzot találtak, melyek közül a legrégebbiek még a bronzkorból, az i. e. 2. évezredből származnak. Az ábrázolások után ítélve Szajmali Tas a hegyilakók kultikus helye volt. A Pamir hegységben az expedíció munkálatai főleg az ókori nomádok nyomainak felkutatására irányultak. A Kelet-Pamir déli részén talált sok nomád temető arra mutat, Darja forrásvidékén talált nomád sírokban asszíriai, lurisztáni és ordoszi kapcsolatokra utaló tárgyak voltak. Az Iszik-Köl partja mentén több i. e. III–I. századi kurgánsírt találtak, egy délebbre fekvő barlangban pedig az ősember nyomait fedezték fel. A Tien-Sanon sok, az i. u. 1. évezred I. feléből származó katakombasírt találtak, melyek a szarmaták és hunok megjelenésével vannak kapcsolatban. E népeknek a Tien-Sanon való megjelenésével függ össze azoknak a török nyelvű törzseknek a kialakulása, melyek a VI-VIII. században a nyugati türk kaganátus alapját képezték, Török népekre utal az itt talált sok kamennaja baba is, melyeken a kelet-turkesztáni buddhista kultúra behatolásának jelei is megfigyelhetők. A mai közép-ázsiai népek majdnem mind török nyelvűek, az ókorban azonban az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó lakosság élt itt. A török törzsek behatolását a feltárt régészeti és anthropológiai anyag is jól mutatja.

A Tien-Santól északra fekvő területen az ókori nomádok temetőit, a később betelepült szogd földművelők településeit, valamint ujgur városok romjait tárták fel. A kutatások eredményei alapján a helyi kultúra fejlődése az őskortól a kirgiz nép kialakulásáig nyomon követhető. Az ókori Baktriára vonatkozó régészeti kutatások eredményeit M. M. Djakonov ismerteti. Az ásatások fő központjául a dél-tadzsikisztáni kobadiani oázisban levő Kalai-Mir gorodiscsét választották, ahol 18 méter vastag kultúrréteg volt. Megállapították, hogy már az i. e. VII-VI. században letelepedett, földművelő lakosság élt e területen. A helyi kultúra nagyobb megszakítás nélkül folyamatosan fejlődött azóta, és a baktriai lakosság a mai tadzsik nép egyenes őse, A Mikojanabad melletti Kej-Kobad-sah gorodiscse ásatásai kapcsán tisztázták az itteni ókori városforma kérdését is. A dél-tadzsikisztáni kutatások egész anyaga arra mutat, hogy Közép-Ázsia magasfokú rabszolgatartó kultúrája nem jöhetett létre csupán a görög kultúra hatására, hanem a helyi autochton kultúra fejlődésén alapult.

P. Radomersky, Obol mrtvych u Slovanu v Cechách a na Morave (Prispevek k datováni kostrovych hrobu mladsi doby hradistni). Acta Musei Nationalis Pragae. Vol. IX-A.-Historia No 2. Praha 1955. 81 lap, 5 tábla, 3 kép, 1 térkép. Orosz és angol nyelvű kivonattal.

A kis könyv, amely a cseh és morva szlávoknál megfigyel arról a szokásról szól, hogy a halottal pénzt temettek el, új módszerrrel és új szempontok szerint szólaltatja meg a numizmatikai leletanyagot s igen értékes eredményekkel gazdagította mind a numizmatikai, mind a régészeti ismereteinket. Szerzője a Cseh- és Morvaország területén feltárt X-XII. századi temetők egyes sírjaiban talált pénzleleteket dolgozza fel.

Cseh- és Morvaország területén a halottal való pénz eltemetése szokásának meglehetősen nagy múltja van. Már a késői vaskor keltáinál megjelent, majd megfigyelhető a germánoknál és más népvándorláskori népeknél. A szláv törzseknél akkor terjedt el, amikor kialakult önálló pénzverésük. A cseh fejedelmek dénárai 950 körül, I. Boleslav idejében jelentek meg először.

A sírokban talált pénzek kormeghatározó értékét R. Turek (Slavia Antiqua I (1948) 487 s. k.) megbízhatatlannak tartotta. Véleménye szerint sírba már csak a forgalomból kiment pénzek kerültek s ezekről lehetetlen eldönteni, a verésük vagy a forgalomból való kivonásuk után mennyivel később kerültek a földbe. R. szerint ez az állásfoglalás helytelen. Vonatkozhat pl. a régi görög, római, bizánci vagy karoling pénzekre, melyek főleg a Barbaricum területén igen sokáig forgalomban voltak, nem érvényes azonban a cseh és morva dénárokra.

A numizmatika egyik eszköze, mellyel megszólaltatja a több pénzdarabból álló kincsleleteket, az ún. lelet-horizont megállapítása. Egy bizonyos terület pénzleleteinek összessége ugyanis mennyiségével, eloszlásával és hasonló összetételével megmutatja, hogy a pénzeket egyazon időben helyezték-e el a földben, s így oly mélyebb okokat tár fel, amelyek annakidején a pénzek földbekerülését, elrejtését előidézték. – R. itt utal Hampelnek arra a megfigyelésére, hogy a 955. év után megszűnt a nyugati pénzek beáramlása a Kárpát-medencébe, ami azt jelenti, hogy az augsburgi ütközet következtében új politikai és gazdasági viszonyok alakultak ki Magyarországon. – R. a sírban talált pénzek értékelésénél abból indul ki, hogy az általa vizsgált korban a halottal mindig csak egyetlen pénzdarabot temettek el, ami azt bizonyítja, hogy ezt bizonyos rituális célból tették, olyan elképzelések alapján, melyeknek föltételei csak egy bizonyos korban voltak érvényben.

R. Csehország területén 34, Morvaországban pedig 37 olyan temetőt ismer, melyek a 950-1200 évek közötti időből (mladsi doba hradistni) származnak. Ezekben összesen 154 sírban találtak halottal együtt eltemetett pénzt. E sírok közül 58 cseh, 96 pedig morva területre esik. Ebből R. arra következtet, hogy Morvaországban a halottal eltemetett pénz szokása sokkal elterjedtebb volt mint Csehországban.

Cseh területen a koraközépkori temetőben talált legrégibb pénz Budec-en került elő, ez I. Henrik bajor fejedelem (948-955) regensburgi dénára. Ettől kezdve egészen I. Bretislav uralkodásáig olyan nagy időközökben és oly jelentéktelen számban fordulnak elő a halottal együtt eltemetett pénzek, hogy R. véleménye szerint ebben az időben Csehországban még nem alakult ki ez a szokás. Jellemző pl., hogy Oldrich fejedelem (1012-1035) hosszú uralkodásának idejéből származó egyetlen dénárt sem találtak sírban, pedig ez idő alatt igen élénk pénzverő tevékenység folyt. Ezzel szemben I. Breistlav (1034-1055) és II. Spytihnev (1055-161) uralkodásának idejében egyszeriben erősen felszökik a sírokban talált pénzek száma, II. Vratislav (160-1085) idejében pedig a leletek sokaságának tanúsága szerint a tetőfokát érte el ez a szokás. Ettől kezdve a halottal való pénz eltemetés szokása ismét erősen csökkent s 1110 körül II. Borijov uralkodásának idejében teljesen meg is szűnt. Az elmondottakból kitűnik, hogy a sírban talált pénzeknek is van lelet-horizontjuk s ez arról tanúskodik, hogy a halottal csak egy bizonyos időben temettek el pénzt.