A Keletázsiai selymek lakkok és porcelánok a XI. századtól napjainkig. A lakkművesség. 16-28-ig , képekkel.

A távol-keleti lakkművesség. Keletázsiai selymek, lakkok és porcelánok a XI. századtól napjainkig

A lakkművesség jellegzetes kelet-ázsiai iparművészeti ág. Anyagát a lakkfa (rhus vernicifera) nedve szolgáltatja, amely ma Dél-Kínában, Annamban, Koreában és Japánban terem. A fákat nyáron csapolják és az így nyert szürkés nedvet kenderszöveten megszűrik, majd lassú tűz felett sűrítik. Ez a nedv a levegőn való szárítás után megkeményedik és ellenálló lesz vízzel, hővel és savakkal szemben. Különböző színű festékek keverhetők hozzá és könnyen faragható. Védőanyagként különböző alapanyagra – leggyakrabban fára, de fémekre, textilekre, kosárfonásra sőt porcelánra is felvihető. Ezt a műveletet finom ecsettel, több rétegben végzik. A következő réteg felvitele előtt mindig meg kell szárítani az előzőt. Az utolsó réteget finoman csiszolják, fényesítik. A lakktárgyak súlya csekély, könnyen szállíthatók, így kereskedelmi áruként messzi területekre is eljutottak, A lakknak ezeket a tulajdonságait Kínában fedezték fel és itt kezdték el más anyagból készült tárgyak megvédésére, bevonására felhasználni.

A kelet-ázsiai lakktól eltérő az indiai és burmai lakk, amely egy fán élő rovarnak a váladékából származik. Ezt az anyagot használták fel Európában is, amikor a keletázsiai lakkokat próbálták utánozni.

A lakk első alkalmazási köre feltehetően a vesszőből és fából készült tárgyak bevonása lehetett. Kínában már a Sang-Jin korban, az i.e. II. évezred közepén felhasználták a lakkot bronztárgyak diszítésének berakására. A Csou korból mára lakk széleskörű felhasználására mutató leletanyagot ismerünk, igy lakkozott koporsórészeket, bronz és kerámia edényeket, kocsialkatrészeket. Íráshoz is használták a lakkot és lehetséges, hogy lakk festészet is létezett már ekkor. Irodalmi művekben is számos utalást találunk a lakk felhasználására vonatkozólag. Adóként küldött tárgyak között is szerepeltek lakktárgyak. A lakk egyébként igen drága luxuscikk volt.

A Han korban a lakk-készítés fő központjai Nyugat- és Dél-Kínában voltak. Ekkor már három különféle eljárással végezték a tárgyak lakkozását: a lakkot alkalmazták közvetlenül a fa alapra, valamilyen szövettel borított fatárgyakra és csak szövetre is. Az első eljárás volt a leggyakoribb, az utolsó a legfinomabb és legdrágább. A Selyem Útján a kínai lakktárgyak is eljutottak a Kínától távoli területekre, így a Közel-Keletre, Szibériába, Mongóliába, Kelet-Turkesztánba, Koreába és Tongkinba.

  1. Faragott vörös lakk váza, Kína, Csien Lung kor.

  1. Faragott vörös lakk dobozfedél Kína, XVII. sz.

A korai kínai lakkokat általában fekete és vörös festékkel színezték és ez később is divatban maradt. Gyakori volt, hogy fekete alapra festettek vörössel. A sárga és zöld szín használata ritkább volt. Az alkalmazott minták a korabeli kínai bronzok és textíliák mintáihoz állnak közel. Egyes lakkok felirata szerint a finomabb darabok készítésénél több mester — az alapozó, lakkozó, aranyozó, festő, véső és csiszoló — működött közre.

A T’ang kori lakkokról keveset tudunk azon kívül, hogy különféle anyagú berakásokkal díszítették őket és főleg fekete lakk alapra festettek. A Szung korban gyöngyházzal berakott lakkokat is készítettek. A Jüan korban kezdett elterjedni a faragott lakk és a “guri-lakk”, amelynél egy tárgyon több különböző színű lakkréteget alkalmaztak egymás felett. Ferde vésésnél az eltérő színű rétegek előkerültek és szép mintát alkottak.

A Ming korban ezek az eljárások általánossá váltak és tovább fejlődtek. Jellegzetesek a faragott vörös lakkok, melyek közül kiállításunkon is több darab szerepel. Kiemelkedik közülük egy Csia Csing korából (1522—1566) jelzett kerek doboz, melynek fedelére sárkány van faragva és egy Hszüan-tö kori fedeles füstölő. A Ming korban a virágos díszítéseken kívül tájképes ábrázolások is előfordultak. A gyöngyházberakásos lakktárgyak díszítésében is alkalmazták már a figurális és tájképes díszítést, amint ezt két kis kerek dobozunk is mutatja. Igen gazdag volt a főleg Kantonban és Fucsouban készített festett lakkok díszítése. A Ming korban különösen a háromszínű — vörös, zöld és arany — festésű lakkokat kedvelték.

A Csing korban a XVIII. század hozott újabb fellendülést a lakkművességben. Különösen fejlett volt a leggyakrabban tájképes ábrázolásokkal díszített faragott vörös lakkok készítési technikája, amire egy Csien Lung kori doboztetőnk is jó példa. A faragott vörös lakkokat főleg Pekingben és Szucsouban készítették. A lakkművesség ma is élő és fejlődő iparművészeti ág Kínában. A faragott vörös lakkok készítésének központja Peking. Az 1950-es évek közepéig főleg a XVIII.—XIX. századi hagyományos formákat és témákat ismételték, de azóta már önálló, új stílussal is jelentkeztek. A mai pekingi faragott vöröslakkok alapja gyakran nem fa, hanem fém, melynek a lakktól szabadon maradt részeit zománccal vonják be. Pekingben fekete lakkok is készülnek, gyakran gyöngyház berakással. A mai kínai lakkművesség főbb központjai még Fucsou, Csungking és Jangcsou. Fucsouban különleges technikával készítik, az úgynevezett tojáshéj- vagy testnélküli lakkokat.

  1. Festett, sárga lakkdoboz. Kína, Csien Lung kor.

Ezeknél agyag modellre több réteg selymet tesznek és közben lakkozzák az egyes rétegeket. A tárgyakat végül csiszolják és festik. Mivel a tárgyak vastagsága sokszor csak másfél-két milliméter, rendkívül könnyűek. Főleg vázák, dobozok és teáskészletek készülnek így. Csungkinban szintén több helyi eljárás van gyakorlatban. Eltérő színű lakkrétegek alkalmazásával a csiszolás után a fa erezetéhez hasonló mintájú felületet nyernek. A díszítésben a régi tunhuangi falfestmények motívumait és mai témákat is alkalmaznak. Új eljárásokkal – pl. tojáshéjberakással, új csiszolási módszerekkel – is jelentkeztek. Koreában az i.u. I. századi nak-nangi kínai kolónia anyagából származnak az első lakktárgyak. A Három Állam korából való lakkokat finom tónusú színek és a hagyományos koreai indadísz jellemzi. A Korja korszaki lakkok díszítése a korabeli kerámia díszítéséhez volt hasonló. A Li dinasztia korában főleg bútorokat, ládákat, asztalkákat és dobozokat vontak be lakkal. A koreai lakkok sajátsága, hogy igen sok gyöngyházberakás van rajtuk. Észak-Koreában azonban jobban kedvelték az egyszerűbb, vörös lakkozású bútorokat. Gyakori volt a kínai és koreai történelemből vett jelenetek ábrázolása és a növényi és virágmintás díszítés is. A mai koreai lakkok színe vörösesbarna és fekete. Éppen a színük és a sok gyöngyház berakás különbözteti meg őket a mai kínai lakkoktól. Díszítésük jórészt a hagyományos mintákat követi: főnixmadár, teknősbéka, gém és szarvas – a hosszú élet szimbólumai – gyakoriak rajtuk, gyöngyház berakással.

Japánban a lakkfa vagy eredetileg is honos volt, vagy már nagyon korán elterjedt. A japáni lakkművességre az i.u. VI. század közepétől kezdve találunk hiteles adatokat. Ekkor vette át Japán a kontinenstől a buddhizmust és Koreán át a kínai kultúra és művészet eredményeit A japáni lakkművesség rövid idő alatt önálló eredményeket ért el. A Nara korban nagy becsben tartották a kínai lakkokat, amint ezt a VIII. századi japán császári gyűjtemény, a Sószoin darabjai mutatják. Ebben feltehetőleg már japáni készítésű lakkok is vannak.

A korai buddhista szobrok között különleges technikával készültek az ún. száraz-lakk szobrok: agyag vagy fa modellre kenderszövetet tettek és azt átitatták lakkal, majd tovább formálták. Száradás után eltávolították a modellt. Ez a technika már az i.e. III. században ismert volt Kínában és korán eljutott Japánba is, ahol az i.u. VII. századból származnak a legrégibb ilyen szobrok.

  1. Gyöngyházberakásos lakkdoboz. Korea, mai.

10 . Oroszlán, negoro lakk. Japón, XVII. sz.

Japánban sokkal többféle technikával dolgozták ki a lakkokat, mint Kínában, és több mint száz technikai kifejezés van ezekre. Az egyik fő különbség az arany, ezüst vagy más anyaggal díszített lakkok nagy elterjedésében látható (makie). Ezeknél arany vagy ezüstport hintettek száradás előtt a lakk felületére és gyakran egy újabb lakkréteggel vonták be, majd csiszolták a tárgyat. Csak ennek az eljárásnak mintegy húszféle változata van. Legnehezebb közülük a taka-makie eljárás, amelynél sok lakkrétegből domború díszítést képeztek ki és végül arany vagy ezüst port hintettek a felületére. A kagylódíszítés (raden) a Heian korban terjedt el széleskörűen. A XII. században már igen finom lakkokat készítettek.

A régi lakkok ma már nagyon ritkák Japánban és általában “nemzeti kincsek”. A Kamakura korban különösen az arany és ezüst díszítéses technikák fejlődtek sokat. Kibővült a minták köre is: gyakoriak lettek a tájképek és a figurális ábrázolások. A Muromacsi korszakból már híres lakkművesek nevei maradtak fenn. Ekkor honosodott meg Japánban a faragott vöröslakk technikája is, melynek első önálló mintáit itt a XVI. századból ismerjük. Ezt az eljárást szintén Kínából vették át, de amíg ott a végleges száradás előtt, félig kemény állapotban faragták a lakkot, Japánban a lakk megkeményedése után került sor erre. A Momoyama korszakban, főleg Hideyosi uralma (1585—98) alatt, sok új vonással gazdagodott az iparművészet. Asszimilálták a kínai hatásokat és ugyanakkor nemzeti stílust is fejlesztettek ki. A lakkokat szabad vonalú díszítés és eredeti technikák jellemzik. Új tárgyformák is alakultak. Legfontosabbak közülük az inrók. Ezek több részből álló, eredetileg pecsétlők, majd gyógyszerek tartására szolgáló lapos dobozkák. Kétoldalt zsinór fogja össze őket, evvel viselték a férfiak az inrót az obin. A lakkozott inrók gondos munkával készültek.

11. Inró. Japán, Kadzsikava műve, XVIII. sz. II. fele.

12. Inró, Japán, Koma Kanszai (1767—1835) műve.

Kínától eltérően Japánban nem manufaktúrákban, hanem családi műhelyekben készítették a lakkokat. Kiemelkedő lakkmester volt Honami Kóecu (15581637). Művei nagy hatással voltak az Edo korszak és egyben az egész japán lakkművesség egyik leghíresebb művészére, Ogata Kórinra (1658–1716), aki a legfinomabb makie-lakk mestere volt. Valószínűleg az ő tanítványa volt Ogava Ricuo (1663–1747), akinek kiállításunkon is szerepel műve.

13. Szuzuribako Japan, 1850 körül.

A művészek a XVII-XVIII. század fordulója körül kezdték jelezni a lakkokat. Hopp Ferenc gyűjteményében a Kadzsikava és Koma családok tagjai által készített inrók is szerepelnek. Az Edo korszakban méginkább kiszélesedett a lakk alkalmazási köre: a szuzuribakok (írószertartó), könyvtartók, íróasztalkák, a tea-ceremónia tárgyai mellett állványok, szekrények, tükördobozok, fésűk, pálcikák, csészék, nyergek és kardhüvelyek lettek lakkal díszítve. Majdnem minden daimyo udvarában működtek lakkművesek. A XVIII—XIX. század mesterei közül Kozan, Szaitó, Josiaki, Keimei, Szekigava stb. jelzett művei is szerepelnek inróink között. A Szemere-gyűjteményből való fésűk között az egyik legszebb darabot Kórin követője, Szakaj Hoicu (1760—1828) készítette.

14. Şzuzuribako. Japón, XIX. sz. vége

A XVIII. században az újgazdag kereskedő réteg igényeinek és a külföldiek érdeklődésének növekedésével egyre több lakktárgy készült, de a készítést egyszerűsítették, csak külsőleg igyekeztek vonzóvá tenni a tárgyakat, kevesebb nemesfémet használtak fel. Ebből a folyamatból csak kevés mester tudta magát kivonni és megőrizni a régi színvonalat. A XIX. század végén sok japán lakk jutott Európába és Amerikába. Az eredeti darabok kifogytával áttértek azok utánzására. Az 1873-as bécsi világkiállításra sok finom régi és új lakkot küldött a japán kormányzat. Az anyagot Japánba visszaszállító hajó Yokohama előtt elsüllyedt.

Mikor a hajó rakományát másfél év múlva a felszínre hozták, kiderült, hogy a lakktárgyak teljesen sértetlenül maradtak a tenger vizében. A XX. században hajók belsejét is díszítették lakkal. A lakkművesség ma is virágzik Japánban. Sok iparművész készít művészi lakkokat. Házi használatra egyszerűbb díszítésű lakkok készülnek. A főbb központok ma Tokyo, Kyoto, Nagoya, Vadzsima. Aizu-Vakamacu, Sizuoka stb. városokban vannak. A művészeti főiskolákon is tanítják a lakk-készítést. A hagyományos mintákat és a mai absztrakt irányzatokat követő művészek is működnek.

Vietnamban szintén igen régen, kínai hatásra indult a lakk használata. A pagodák és templomok díszítésén kívül szobrok, házioltárok, szekrények, táskák, lószerszám és nyergek lettek lakkozva. Ma főleg virágcserepek, dobozok, albumok, ételtartók kerülnek lakkozásra, Leggyakoribb a fekete, vörös és gesztenye szín. Arany, ezüst lemezes és gyöngyházberakásos díszítés is szokásos volt. Lakkozott szekrényeken is gyakori a gyöngyház berakás. A mai vietnami festészet elsősorban lakk-festészet. A Keletindiai Társaság már a XVII. sz. közepén megkezdte a kínai lakktárgyak importálását Európába. A XVIII. században főleg Fucsienből szállítottak sok lakkot. A kelet-ázsiai lakkokat Franciaországban, Hollandiában és Angliában is utánozni próbálták. Ez csak a XVIII. sz. elején sikerült a párizsi Martin testvéreknek. Az európai országok nemcsak importálták a kelet-ázsiai lakkokat, hanem még Európában készült butorokat is küldtek a Távol-Keletre lakkoztatni. A Hopp Múzeum kiállításán szereplő lakktárgyak közül sok még az alapító Hopp Ferenc gyűjtéséből származik.

15.Porcelán tálka.
Kina, Szung-kor.